Hétszínvilág

Külföldön tanulni – de hol?

Most lehetőségem van leírni hogyan telnek napjaim Ausztriában, ahol immáron 18 hónapja élek, tanulok és létezem. Sok minden történt velem már ennyi idő alatt. Azért majd azokat az történeteket is felelevenítem. Voltak vicces, szomorú és tanulságos dolgok. Hogyan és miért is kerültem ide? Nos, íme dióhéjban:

Mindig is kalandvágyó valaki voltam, sosem vetettem meg az utazást, a világ felfedezését. Egyetemi tanulmányaimat Budapesten, turizmus szakirányba szerettem volna végezni. Jóllehet, nem voltam kitűnő tanuló soha, de minden magamtól telhetőt megtettem az ügy érdekében.

De sajnos 2012 januárjában eljött az a nap, amikor bejelentették, hogy az államilag finanszírozott szakokra oly annyira lecsökkentették a helyeket, hogy ha kitűnő tanuló, kétszeres olimpiai bajnok és ifi Nobel-díjas lennék, na, akkor esetleg lenne helyem bekerülni. Hosszas megbeszélés és mérlegelés után úgy döntöttünk, hogy egy európai országot választunk. Az eredmény Ausztria lett. Tudtommal, az országban három egyetem van, ahol turizmust lehet tanulni: InnsbruckSalzburg és Krems an der Donau. Mivel addigra már volt egy angol középfokú nyelvvizsgám, ECDL vizsgám, szakmai gyakorlatom és csupán reménykedtem, hogy az érettségivel egy német felsőfokút is bezsebelhetek. Szétküldtem jelentkezéseimet mind a három helyre. Míg az elbírálásokra vártam elmentünk szüleimmel háztűznézőbe, azaz nyílt napra Innsbruckba és Salzburgba (a kremsi nyílt nap egybeesett egy vizsgámmal, oda azért nem mentünk). Már a tudat és az elénk táruló festői táj meggyőzött minket, hogy nem járunk rosszul, ha Ausztriába járok egyetemre. Ezzel a felvételiztető tanárok is így voltak, ugyanis mind a három helyre felvettek, úgyhogy bőség zavarában végül a salzburgi egyetemet választottam. A választásom legfőbb oka az volt, hogy ha már belevágok az önálló külföldi életbe, akkor ne álljak meg a határ mellett, hanem menjek, míg a lábam (jelen esetben a pénztárcánk) bírja.

DSC03482

2012. szeptember 3.-a volt az a nap, amikor a családi kisfurgont telepakolva kiköltöztettek Salzburgba. Egészen pontosan egy Salzburg melletti kis egyetemfaluba, ami az egyetemből és a kollégiumból áll, ahol laktam. A kollégium hatalmas, csak egy személyes szobák vannak saját fürdőszobával, internettel, konyhával, és kényelmesen elfér benne 4 ember is, ráadásul vendégeket szabadon lehet fogadni. A kilátás az ablakomból leírhatatlan. Gyönyörű hatalmas hegyek a háttérben, az előtérben egy kicsiny erdő (amiben egy őz és egy mókus család lakik).

DSC02619

Reggelente mindig hálát adtam az Égnek, hogy ilyen gyönyörű helyen tanulhatok és lakhatok. Mivel az egyetem csak októberben kezdődött, és az élet hosszútávon nem olcsó Ausztriában, neki fogtam munkát keresni. Egy nap keresgetés után találtam egy nekem való munkát az egyik színvonalasabb gyorsétteremben. Pénteken volt a felvételi beszélgetés, hétfőn már kezdtem is. Fél évig dolgoztam ott. Mivel a 20 munkatársam közül csupán egy osztrák volt,  abszolút nem érzem azt, hogy külföldinek tekintenének.

Salzburg 066

 

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!