Mikor ma reggel kikeltem az ágyamból, nem gondoltam, hogy ennyire váratlanul mozgalmas nap vár rám.
A szokottabbnál nehezebben keltem. Igazából fel sem akartam kelni, mert öt dolgos nap után végre ma szabadnapot kaptam. De várt az új lakás és vele együtt teendők halmaza. Szokásos reggeli kávém behörpintése után, már elértem a katicabogarak társalgási szintjét, azaz érzékeltem a külvilágot, de még mindig magatehetetlenül ültem a bögrém felett. Ez nem mehetett így tovább. Összekaptam magam és elindultam elintézni az ügyeimet.
Többek között a körzeti orvoshoz is el kellett mennem már, mert napok óta egyre rosszabbul nézett ki a hüvelykujjam. Sajnos felszakadt a körömágy, és az alákerült kosz miatt begyulladt az egész. (Persze olyan munkahelyen, mint az enyém, ez nem meglepő) Az ujjam csak dagadt, feszített, gennyes lett… Szóval a helyzet már orvost kívánt. Még a fűben-fában patika sem segített, miszerint a paradicsom lehúzza a gyulladást.
Elmentem hát a doktornőhöz. Kezdésnek a kedves recepciós néni közölte velem, hogy nem vagyok bejelentve a doktornőhöz és nincs náluk betegfelvétel, menjek át a másik körzeti orvoshoz. Mondtam, hogy Édesanyám is ide van bejelentve, nem lehetne mégis valahogy felvenni ide, hogy ne ezer orvosunk legyen? A hölgy bement megkérdezni a doktornőt, aki szerencsémre egyből beleegyezett hogy felvesz, hisz ismert már, mert Édesanyámmal mindig jöttem segítettem neki tolmácsolni. A recepciós hölgy felvette az adataimat, majd mondta, hogy foglaljak helyet, szólítani fognak.
Az igazat megvallva, a váróterem nagyon szép és hangulatos. Nincs agyon cicomázva, de olyan komor, borús hangulata sincs. Tiszta és vidám. Van egy kisebb gyermekkuckó benne és rengeteg újság. Négy ajtó nyílik onnan. Egy mosdó, egy szertár, a doktornő rendelője, és egy ajtó, ami egy labor, ahol két ápoló, infúziókat köt be más betegeknek vagy vérnyomást mér és egyéb apróságokkal segítik a doktornő munkáját.
Végre beszólítottak. A doktornő gyorsan felvette az eddigi betegségeim főbb pontjait (műtét, allergia, törés…stb). Majd megnézte az ujjam. Nem gratulált hozzá. Kifejezéstelen arcáról tökéletesen le tudtam olvasni, hogy…semmit. Nem tudtam, hogy mennyire súlyos a helyzet. Hümmögött, forgatta, nyomkodta az ujjam, majd megkérdezte, hogy eddig szedtem illetve kentem-e rá valamit. Büszkén válaszoltam, hogy paradicsomos kötést tettem rá, de csak ideiglenesen hatott. A doktornő szeme két és fél méteresre nőtt a meglepődéstől. Gondolta ennek már az agyára is ráhúzódhatott! De csak annyit mondott, hogy ezt a korlapba ezt nem írja bele. Inkább menjek el, egyek valamit, váltsam ki a gyógyszereket és egy órán belül jöjjek vissza, akkor felvágja az ujjamat.
Így is tettem. Egy óra múlva, egy Wiener Schnitzeles zsemlével a pocimban vártam, hogy behívjanak. Hamar sorra kerültem, mivel már dél volt, és ma addig tartott a rendelési idő. Most az ápolókhoz kellett mennem. Egy tetovált karú, kopasz ápoló hívott be. Le kellett feküdnöm egy ágyra, majd magamra hagyott. Kisvártatva bejött a doktornő, aki köszönésképp egy hatalmas tűvel érzéstelenítőt adott az ujjamba. Egy hello-nak azért jobban örültem volna… Tíz perc múlva visszajött, megnyomkodta az ujjam, mondtam, még mindig érzek mindent és nem félek bal kézzel ütni, ha tovább nyomkodja a fájós ujjacskám. Erre újabb adag érzéstelenítőt adott be. Majd magamra hagyott. Csontig hatolt a fájdalom. Gondoltam, legközelebb már egy láncfűrésszel jön be, és akkor mára meg is van a probléma oldva…
Szerencsére nem így lett. Ujjam kellően ellazult, munkához lehetett fogni. Hogy eltereljem a saját figyelmemet, Varró Dániel E-mail illetve Csokona: A Reményhez című versét kezdtem el mormolni, mert tudtam, az utolsó sorokat úgysem tudom és akkor azok kitalálására fogok koncentrálni, nem a fájdalomra. Bejött. A versvégek így sem jutottak eszembe, de a rögtönzött műtétecske véget is ért. Még egy óráig valami fertőtlenítő szerbe kellett lógatni az ujjam, hogy a seb teljesen kitisztuljon. Ezután a nővérke bekötözte, és mehettem Isten hírével.
Nekem eddig, szerencsére, csak pozitív tapasztalataim vannak az osztrák egészségügyi ellátással kapcsolatban. Az orvosok kedvesek, érthetően elmagyaráznak mindent érthető némettel, a kórházak és a magánrendelők tiszták, jól felszereltek, és egyáltalán nem érzem a megkülönböztetést, amiért nem osztrák vagyok.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: