Hétszínvilág

Elnézést, mi van a pólójára írva?

Javában tart Münchenben az Oktoberfest. Ilyenkor boldog-boldogtalan dirndlben és lederhoseban járkál. A vasútállomás és a buszállomás, de az egész város (itt már Salzburgra gondolok) tele van népviseletbe öltözött emberkékkel. Akik éppen nem Münchenbe készülnek, azok vagy turisták, külföldiek (akik itt dolgoznak, élnek) vagy egyszerűen helyi emberek: nők, akik nem akarnak a dirndltől mellsérvet kapni és férfiak, akik nem mutogatják fűnek-fának a gyantát még nem látott lábszárukat.

Jómagam a “külföldiek” kategória jeles képviselője vagyok. Dirndlöm van, mert két év alatt csak illett már egyet beszerezni, hogy a látogatóba jövő rokonok testközelből láthassák eme csodálatos ruhakölteményt, de összesen talán kétszer volt rajtam és abból egyszer csupán egy Instagram-selfie erejéig.

Történt a minap: sétáltam a belvárosban, élveztem a két hónapnyi eső utáni első napfényeket és azt a kicsi meleget, amit még szeptember végén nyújtani tudtak. Vígan nézegettem a kirakatokat majd az embereket és a ruhájukat azokon is a feliratokat. Azt hittem az a kevéske napfény ártott meg, ami még kisütött, ugyanis férfiakat láttam “Strizi” feliratú pólóban. Aztán már a női ruhákon is kezdtem észre venni az írást. Agyamban egyből végigfutott az összes krimifilm amit életemben láttam. A titkos maffiacsoport tagjaitól kezdve a titkosírásig minden játszott. Gondoltam, valami féle rövidítés is lehet, de semmi más feliratot, logót nem láttam, ami segíthetett volna…

dirndl-fuer-das-oktoberfest-2012-

Otthon utána néztem, hátha ma valami nemzetközi nap vagy tüntetés volt, csak épp elmulasztottam, de nem volt semmiféle különleges eseménynek napja. Egyszerűen csak a Linzergassén található egyik Trachtenbolt (ahol a dirndlt és a lederhoset lehet kapni) viseli a “Strizi” márkanevet. Valószínűleg az a sok ruha is innen származott, amiket az utcán láttam.

Örömmel nyugtáztam magamban, hogy még nem őrültem teljesen meg és csak egy vicces magyar-osztrák szójátékba futottam bele.

 

Kép forrás

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!