Hétszínvilág

A hely, ahol mindig történik valami

Ha valaki azt hiszi, hogy Salzburgban csak az Ünnepi Játékok az egyetlen nagyobb ünnepség és hogy a környéken csupán síelni lehet, azt is csak télen, az sajnos téved. A város és környéke sokkal de sokkal több mindent tartogat úgy az idelátogatóknak, mint a helyi lakosoknak. Most a természet szépségeit kihagyom a számvetésből, és inkább a… Tovább »

Azt hiszed, tudsz németül?

A gyönyörű tájak mellett, az egyik legfőbb dolog, amiért szeretem Ausztriát az a nyelv. Hivatalosan német az ország nyelve. Papíron. De amit a helyiek beszélnek, na annak nem sok köze van hozzá.   Németórákon sose értettem, miért kell kiemelni, hogy mi hochdeutschot tanulunk. Gondoltam, ez valamiféle jelzés, hogy mi már az új nyelvtan szerint tanultuk… Tovább »

3 hely Salzburgban, amit érdemes megnézni

Úgy értem Salzburg tartományban. Igyekeztem a legérdekesebbeket összeszedni.  Mozart városától dél felé van egy kis település a hegyek között: Bad Dürrnberg. A várostól körülbelül fél órányira van autóval, de a helyi busszal is könnyen megközelíthető.  Itt a lélegzetelállító kilátáson kívül másik érdekesség a 2.2 km hosszú nyári bobpálya. Mint a neve is mondja, sajnos csak nyáron… Tovább »

Nárciszfesztiválon Ausztriában

Idén már 56. alkalommal rendezték meg a Nárciszfesztivált Bad Ausseeben. Természetesen egy ilyen érdekes fesztivál nem hagyja az embert nyugodni, ezért idén mi is részt vettünk az egyhetes program utolsó napján. Mivel Bad Aussee Stájerországban található, valódi kirándulásként vágtunk neki az alig egy órás útnak. Kanyargós, hegyre fel – hegyről le út vezet el Ausztria geometriai középpontjába. Az útvonalat… Tovább »

Osztálykirándulás osztrák módra – Svájc

Az a jó a turizmus diákéletben, hogy az osztálykirándulások, utazások, városnézések végtelen sorozatát tartalmazza. Itt a főiskolán is van még kötelező tanulmányi kirándulás, de legalább vannak választható alternatívák: Berlin, Marokkó vagy Svájc. Már első szemeszterben eldöntöttem, hogy csak azért sem fogok olyan helyre menni, ahova a legtöbben jelentkeznek, inkább megyek árral szembe, és a kevésbé… Tovább »

Első síelésem története

Azelőtt sosem érdekelt sem a síelés, sem a snowboard. Számomra a telet egy meleg szoba jelentette, ahol egy könyvvel a kezemben ülök, és nézem az ablak túloldalán halkan hulló hópelyheket. Egyik porcikám sem kívánta soha, hogy öt percnél hosszabb időt töltsön kint a hidegben. Sőt, az ide-oda csúszkálás életveszélyes sebességgel, két vakondokszurkálóval a kezemben, egyáltalán nem hozott… Tovább »

Így úsztok ti… I.

A normál emberi test víztartalma átlagosan 60% körül van. A magyaroknál ebből a százalékarányból kb. 0, 01 % uszodavíz, ezért olyan sikeres nemzetünk szinte az összes vízi sportban. Ez a tény hivatalosan még ugyan nem bizonyított, de gondoljunk csak bármelyik olimpiára… Van benne valami, ugye? Nos, nyugati szomszédaink, és itt az osztrákokra gondolok, ereikben valószínűleg ez… Tovább »

Inkább lett volna Bruce Willis a szomszédunk…

Már több mint egy éve, hogy új lakótársat kaptam Édesanyám személyében. Igen, Anyuval élek. Jaj! A kampuszon sajnos nem lakhattunk együtt, ezért kerestünk egy takaros kis lakást, ami nem kerül csillagászati összegbe, de közel van a fősulihoz és a közlekedés is jó. Helyes pasit egyszerűbb Ausztriában találni, mint a fent említett kritériumoknak megfelelő lakást. Ez… Tovább »

Elnézést, mi van a pólójára írva?

Javában tart Münchenben az Oktoberfest. Ilyenkor boldog-boldogtalan dirndlben és lederhoseban járkál. A vasútállomás és a buszállomás, de az egész város (itt már Salzburgra gondolok) tele van népviseletbe öltözött emberkékkel. Akik éppen nem Münchenbe készülnek, azok vagy turisták, külföldiek (akik itt dolgoznak, élnek) vagy egyszerűen helyi emberek: nők, akik nem akarnak a dirndltől mellsérvet kapni és… Tovább »

Magyarok külföldön

Nem szokott engem különösebben meghatni, ha magyarokkal találkozom, vagy magyar szót hallok itt. Nem fog el honvágy, nem töröm magam, hogy szóba elegyek a “honfitársakkal”. Valahogy nem hat meg a dolog. De azért kivételek velem is történnek… Az idei nyaramat se a tengerparton heverészve töltöttem – sajnos. Dolgoztam lelkesen, hisz végre – úgy érzem –… Tovább »
Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!