A gyönyörű tájak mellett, az egyik legfőbb dolog, amiért szeretem Ausztriát az a nyelv. Hivatalosan német az ország nyelve. Papíron. De amit a helyiek beszélnek, na annak nem sok köze van hozzá.   Németórákon sose értettem, miért kell kiemelni, hogy mi hochdeutschot tanulunk. Gondoltam, ez valamiféle jelzés, hogy mi már az új nyelvtan szerint tanultuk… Tovább »

Azelőtt sosem érdekelt sem a síelés, sem a snowboard. Számomra a telet egy meleg szoba jelentette, ahol egy könyvvel a kezemben ülök, és nézem az ablak túloldalán halkan hulló hópelyheket. Egyik porcikám sem kívánta soha, hogy öt percnél hosszabb időt töltsön kint a hidegben. Sőt, az ide-oda csúszkálás életveszélyes sebességgel, két vakondokszurkálóval a kezemben, egyáltalán nem hozott… Tovább »

Már több mint egy éve, hogy új lakótársat kaptam Édesanyám személyében. Igen, Anyuval élek. Jaj! A kampuszon sajnos nem lakhattunk együtt, ezért kerestünk egy takaros kis lakást, ami nem kerül csillagászati összegbe, de közel van a fősulihoz és a közlekedés is jó. Helyes pasit egyszerűbb Ausztriában találni, mint a fent említett kritériumoknak megfelelő lakást. Ez… Tovább »

Nem szokott engem különösebben meghatni, ha magyarokkal találkozom, vagy magyar szót hallok itt. Nem fog el honvágy, nem töröm magam, hogy szóba elegyek a “honfitársakkal”. Valahogy nem hat meg a dolog. De azért kivételek velem is történnek… Az idei nyaramat se a tengerparton heverészve töltöttem – sajnos. Dolgoztam lelkesen, hisz végre – úgy érzem –… Tovább »

Magyarországon 1964 óta tartjuk április 11.-én a Költészet Napját. Egy nap az irodalomnak, költészetnek, verseknek és könyveknek szentelve. (Szerintem több ilyen nap kéne a naptárba…) Emlékszem, középiskolai irodalom tanárnőnk ezen a napon plusz ötöst adott, ha valaki bármilyen verset elmondott fejből. A mai napig előttem van, ahogy az osztálytársaim dőltek a padban a nevetéstől, mikor felmondtam… Tovább »

Néha magam is meglepődök saját találékonyságomon. A minap történt az eset, amit most megosztanék Veletek. Átlagos hétköznap volt. Délelőtt egyetem, délután pedig rohanás a város másik végébe, ahol egy tündéri kisfiú vár, hogy együtt játszunk vagy épp meséljek neki, netán lego-kastélyokat építsünk. Igen, a babysitterkedés egy afféle második gyerekkor szerintem. Újra lehet gondtalanul rajzolni, énekelni,… Tovább »